Chilei főételek – chilei konyha, első rész

 

 

A chilei ízeket bemutatandó, már régen tervezek egy sorozatot. Az apropót egy posztersorozat adta, amelyikbe úton-útfélen belebotlom, tálcán kínálta magát a téma. Meg az is természetesen, hogy szeretek enni meg főzni, közben lassan kezdtem megismerni az ízeket, voltam főzőtanfolyamokon is, megért megosztásra ez is. Ma beszélgettem valakivel, aki – chileiként – elismeri, hogy a chilei konyháról nem sok mondanivaló van, mivel sem túl változatos, sem túl fantáziadús. Az alábbi receptek is egyszerűek, a hétköznapi ember asztalán gyakran megfordulnak, de annyira hozzátartoznak a chleiséghez, mint a gulyás a magyarhoz, a csorba a románhoz vagy a savanyúkáposzta a bajorhoz.

Húsvét Santiagóban

A héten nagy közvéleménykutatást végeztem az itteni ismerősi körben, beszélgettem a piacon az árusokkal, a taxisofőrökkel, az orvossal, a volt spanyoltanárommal, öreggel s fiatallal, vallásossal és ateistával, chileivel és külföldivel, s úgy általában mindenkivel, akibe belebotlottam, hogy a Nagy Chilei Húsvét-Témát megfejtsem. Azaz hogy most akkor van vagy nincs, ünnepeljük, vagy nem ünnepeljük? Mert a tavaly – igaz, hogy délen voltunk és jórészt túráztunk Puerto Natales környékén – de nem igazán éreztem, láttam, hogy ez ünnep. Ugyanúgy ettünk, vásároltunk a boltban, befizettünk lovastúrára, autót béreltünk, múzeumot és várost látogattunk. Senki nem vonult ünneplőben az utcákon, az akkor még kevéske itteni ismerősőm a kék színű közösségi oldalon nem posztolt semmi olyant, ami a normálistól eltért volna.

A lelkek mólója, avagy túlvilági történet Chiloé szigetéről

Azt mondják az itteni öregek, hogy mikor egy ember meghal, a lelke elvándorol Chiloé szigetére, Cucao falujába, Punta Pirulil szikláihoz és megvárja Tempilkawe/Tempilcahue révészt, aki majd elviszi őt fehér habcsónakján azon túlra, ahol az ég és az óceán találkozik, avagy a “túlsó partra”. Nem volt ez ingyen, a révésznek türkiz színű kövekben, llankákban (ejtsd: jánká) kellett kifizetni az útdíjat. Néha bepróbálkoztak az utasok, és magukkal vitték háziállataik lelkét is, azaz ketten egy áráért akciót kértek, de a révész mogorva természet volt és nem szerette ezeket a vicceket. A révészre várakozókat Cucao lelkeinek nevezik: a révészre sokat kell várni és csak azokat viszi magával, akik készen állnak az utazásra. A várakozók sírnak, panaszkodnak, ezt akár meg is hallhatják az arra járó földi halandók. De nem szabad semmiképp sem ezt a szellemek tudtára adni vagy kimondani a Cucao lelkei megszólítást, mert biztos, hogy egy éven belül csatlakozhat a kedves földi halandó a síró-rívó tömeghez.

Chiloé, legendák és a krumpli földje

Chiloé szigete azon első helyek egyike Chilében – amelyről természetesen soha nem hallottam azelőtt – de már az első hetekben elhatároztam, ide el kell jutnom. Spanyolórán olvastunk egy legendát és akkor mesélt erről az egyáltalán nem elszigetelt és mégis annyira különböző szigetről a tanárnőnk.

Emberek a hegyekben – Sewell

Többen kértétek, hogy emberekről írjak. Hogyan élnek itt, mit gondolnak, tesznek és esznek. Azt hiszem, tavasszal ezen történeteknek jön majd el az ideje. Addig is, mint a sorozat első része, egy bányász-múzeumvárosról szeretnék írni, ahol 60 évig emberek éltek, dolgoztak,megszülettek és  felnőttek, ugyanabban a templomban keresztelték őket, aztán esküdtek, amelybe most évente fölmennek emlékezni. Mert a város mára már bezárt. Egy olyan érdekes történet ez az Andokból, 2200 méterről, a XX. század eleje-közepéről, amelyről keveset tud a világ.

Közeledik karácsony. Hogyan ünnepelnek mifelénk?

Lassan meggyújtjuk az advent koszorún a negyedik gyertyát, az év végi céges hajrá végetér. Kezdődik az otthoni menet, a viddleaszőnyeget-állítsdbeafát-anyádékmikorjönnek típusú párbeszédek, készül az ünnepi menü, kint kopog a fagytól, az ember lassan megunja a forraltbort és a csecsebecséket az adventi vásárban és az ajándéklista végére ér.

Míg az európai tél kipirosítja az orrunk és bekerget a meleg lakásokba, a sok évvégi rohanás, projektlezárás, beszámoló-elszámoló egyfajta pontot tesz az év végére, mindenki igyekszik meghúzni azt a bizonyos vonalat, itt, a világ túlsó végén más íze van az ünnepnek.

Tombol a nyár. Befejeződött az iskola, kezdődik a nyári vakáció. Meleg van, hosszúak a nappalok, hív a tengerpart, az emberek gondolatban már a január-februári vakációt tervezik, inkább – legalábbis úgy érzem – egy felpörgetett időszak ez, a várakozásé és nem a lecsendesedésé.

Na de lássuk a részleteket.

Teletón, azaz a televíziós jótékonykodás

 Már hetek óta zúgja rádió és tévé, az üdítők kupakjait is ideiglenesen a Teletón piros-fehér színeire cserélték, tele vannak az utcák reklámokkal és sokan teleírják az autójukat is lemosható fehér krétával, reklámozva az eseményt. Idén december 2.-3., 27 órás maraton, Teletón. De mi is ez?

Csak bámulok Sao Paulóban

Akkora ez a város és olyan változatos, hogy muszáj a mai városnéző túrám után kiírjak magamból gondolatokat, mert nem hagynak aludni.

Szóval az első kulcsszó az a NAGY. Sao Paolo Brazília és Dél-Amerika legnagyobb városa. A világ tizenegyedik nagyvárosa. A városban 14 millióan, az metropolisz övezetével együtt több, mint 20 millióan élnek. Ennek ellenére nem zsúfolt, nem tudom, hol rejtőzködnek a városlakók. Biztos az autókban…

Machi, a mapuche sámán

Forrás. A dobon levő párhuzamos és merőleges vonalak az égi és a földi világot jelképezik.

Régóta izgatja a fantáziámat a machi (ejtsd. macsi), azaz a mapuche közösségek “sámánja”, aki az esetek többségében nő (volt). Egy olyan társadalomban, amely a férfierőre, apaközpontú családra, férfiközpontú vezetésre épít, a gyógyítást és szellemi vezetést egy nő kezébe adták; érdekesnek találtam. A pucóni kirándulás után ismét olvasgattam kicsit erről a témáról, beszámolok röviden.

Pucón, a chilei Svájc

Pucón egy bájos kis üdülőváros Chile kilencedik régiójában. Ez földrajzilag az ország közepe ugyan, de itt már „délként” emlegetik, itt kezdődik a chilei tóvidék: innentől délre haladva egyre több kisebb-nagyobbb tavacska és tűzhányó, hogy aztán Puerto Montt után átvegyék a helyüket a fjordok és Patagónia vadregényes tájai. Európai szemmel nézve igencsak otthonos a kopár Andok, a száraz észak- és közép-chilei táj után. A klímája, növény- és állatvilága miatt, mert lehet lárni lombhullató- és fenyőerdőket, virágos kaszálókat, gyakran esik az eső, tavasszal nyílik az orgona és a bodza. A fotó pont nem Pucónban készült, hanem 20 kilométerrel odébb, a Caburgua tó partján.